OS Országos Sajtószolgálat
2018. december 12. szerda
Ismertető


2018. december 5., szerda 15:10

A Magyar Liberális Párt közleménye (3. rész)
    Budapest, 2018. december 5., szerda (OS) - Sermer Ádám nyílt levele Tarlós Istvánnak

    Felháborító, hogy a feltételek között nem szerepelt a budapesti egészségügyi intézmények rendbetétele. Egyébként a budapesti kórházak helyzetén kívánok könnyíteni azzal a kezdeményezésemmel is, mely szerint a Budapesten bejegyzett vállalkozások sportszervezetek részére felajánlható TAO támogatását átirányítanám közvetlenül a kórházak támogatására.
A legjobb tudás szerinti érdekérvényesítés egészen biztosan közvetlen hatásköre Budapest mindenkori főpolgármesterének, ez alól nincs kibúvó. Éppen úgy, ahogy a politikai és jogi felelősség sem letolható minden botrányos helyzetben egy főpolgármester számára.

Szintén a fent említett műsorból derült ki az Ön álláspontja a CEU (nem a Közép-európai Egyetem) kiátkozásával kapcsolatban is. Az, hogy az Ön ingerküszöbét nem érte el a főváros egyik legjobb, nemzetközi hírű egyeteme, nem gondolom, hogy az oktatási intézmény szegénységi bizonyítványa lenne. Azt viszont jó, ha Ön is tudja, hogy Bécs polgármestere nem tapasztalatlansága miatt, hanem azért örül a CEU érkezésének, mert a bécsi polgárok érdekeit tartja szem előtt. Aki a budapesti polgárok, a magyar emberek, a magyar oktatási rendszer, a jövő magyar nemzedékeinek érdekeit tartja szem előtt, azoknak sötét gyásznappá vált december harmadika. A CEU most lényegében követni fogja Nyugatra a magyar kivándorló tömegeket.

     Kiadó: Magyar Liberális Párt

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.