OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 20. szombat
Ismertető


2018. december 5., szerda 17:08

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) közleménye
    Budapest, 2018. december 5., szerda (OS) - 2004. december 5-én népszavazást rendeztek Magyarországon, ahol a szégyenletes baloldali kampány következtében nem kaphattak könnyített eljárással magyar állampolgárságot a határon túli magyarok.

    Végül az újonnan megválasztott jobboldali kormány 2010-ben tette ezt jóvá és azóta is folyamatosan halad a határokon átívelő nemzetegyesítés. 2018-ban már az ellenzék nagy részének is egyértelmű, hogy a lépéssel nemzetünk, közösségünk csak nyert. Ugyanakkor fontos, hogy emlékezzünk: kik és mivel riogatták a választókat 2004-ben! A vizionált áttelepülő sokaság, a hazai gazdaság, nyugdíj- és egészségügyi rendszer megroppanásától való félelem – mindez a "felelősségvállalás" álarca mögé rejtve. Azóta sok idő eltelt. Ma már több, mint egymillió új magyar állampolgárt tarthatunk számon, akik aktívan részt vehetnek nemzet jövőjének alakításában, s azóta a magyar választók Gyurcsány Ferencet és a magyarságra nemet mondó baloldalt is az őket megillető helyre küldték. Úgy látszik, idővel tényleg minden a helyére kerül.
     Kiadó: Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP)

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.