OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 20. szombat
Ismertető


2018. december 5., szerda 21:07

A Szim Salom Hitközség közleménye (2. rész)
    Budapest, 2018. december 5., szerda (OS) - A magyar progresszív zsidóságot képviselő Szim Salom és Bét Orim Hitközségek a teljes egyházi státusz visszaállítását kérik nyílt levelükben Orbán Viktor miniszterelnöktől.

    A reformzsidóság ma Észak-Amerika és Európa vezető zsidó közösségeit alkotja. Magyarországi közösségeink szintén a Progresszív Zsidóság Világ Szövetsége (WUPJ), valamint az Európai Progresszív Zsidó Szervezet (EUPJ) megbecsült tagjai. A szocializmus elnyomó évtizedei után közösségeink együttesen élesztették újjá és viszik tovább azt a hagyományt, amely a XIX. században, a 48-as márciusi forradalmat aktívan támogató Központi Pesti Reformegylettel indult útjára, még azelőtt, hogy a Magyar Zsidó Neológia, valamint az EMIH által jogelődnek tekintett Status Quo Ante Hitközség létrejött.

Közösségeink tagjai felmenőinek nagy részét is elemésztette a Holocaust, majd a következő generációtól a szocializmus vette el a lehetőségét annak, hogy hagyományait ápolhassa. A közösségeinkhez tartozó több száz család az elmúlt mintegy három évtizedben mindennemű intézményes háttér nélkül újította meg Magyarországon azt a progresszív zsidó vonulatot, amely csak gazdagíthatja akár a magyar neológia haladó vonulatait, akár azt a nagyrészt már szekuláris magyar zsidó közösséget, amely nélkül az egykoron oly gazdag magyarországi zsidó hagyomány megőrzése a XXI. században nem lehetséges.

     Kiadó: Szim Salom Hitközség

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.