OS Országos Sajtószolgálat
2018. december 18. kedd
Ismertető


2018. december 6., csütörtök 09:59

A Demokratikus Koalíció közleménye
    Budapest, 2018. december 6., csütörtök (OS) - Segítünk a szakszervezeteknek! - A DK benyújtotta a kormánynak a kormány- és állami tisztviselőket sújtó törvényjavaslattal kapcsolatos szakszervezeti észrevételeiket

        A mostani rendszerben szokásos módon társadalmi érdekegyeztetés és a szakszervezetetekkel való érdemi konzultáció nélkül alkotta meg a Fidesz a kormányzati igazgatásról szóló törvényjavaslatát. A szakszervezetek számos javaslatot fogalmaztak meg ezzel kapcsolatosan, amit a kormány nem akart meghallgatni.
     A Demokratikus Koalíció benyújtotta a szakszervezetek javaslatait az Országgyűlés Törvényalkotási Bizottságához; rákényszerítjük a kormányt, hogy vitassa meg a szakszervezetek észrevételeit. A kormánypárti törvényjavaslat számos ponton hátrányosan érinti a kormánytisztviselőket, jelentősen szűkül az alapszabadság, a tisztviselők lényegében korlátozás nélkül kirúghatóak lesznek, és bérük sem egy kiszámítható bértáblától, hanem a vezető önkénytől függ majd. A betöltetlen álláshelyeket elvonják a szervezetektől, miközben a túlóra kifizetését lehetetlenné teszik. Ez csak néhány példa a kedvezőtlen változásokból, amiket nem fogunk szó nélkül hagyni, ezért nyújtottuk be a szakszervezetek javaslatait.

Nemes Gábor
a DK szakszervezeti és foglalkoztatásügyi szakpolitikusa


     Kiadó: Demokratikus Koalíció

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.