OS Országos Sajtószolgálat
2019. január 24. csütörtök
Ismertető


2018. december 12., szerda 15:33

A Magyar Liberális Párt közleménye
    Budapest, 2018. december 12., szerda (OS) - Orbán Viktor bizonyítsa be, hogy a munkavállalók oldalán áll, legyen adó-és járulékmentes a túlmunka!

    A Fidesz és az illiberális állam ma a Parlamentben szembeköpte a demokrácia alapvető értékeit, amikor erőszakkal és törvénytelenül áttolta a demokratikus alapértékeit megcsúfoló törvénymódosításokat. Törvénytelenül fogadta el a fideszes többség a rabszolgatörvényt is, hiszen a szavazógépek a képviselők kártyái nélkül is működtek, ez ellen pedig az ellenzékkel közösen fel fogunk lépni. A Liberálisok azt javasolják, hogy ha már a kormánypárt erőszakkal, a demokrácia alapjait sértő módon is, de áterőltette a rabszolgatörvényt a Házon, akkor bizonyítsa be, hogy valóban a magyar munkások oldalán áll, és tegye adó-és járulékmentessé a túlmunkát!

A magyar emberek egyértelműen és határozottan elutasítják azt, hogy a munkaadók 400 túlórára kötelezhessék a dolgozókat, és a többletmunka után elég, ha 3 éven belül számolnak el munkáltatók. A Liberálisok szerint ha a Fidesz valóban a munkavállalókat akarná képviselni, akkor nem növelné tovább a dolgozók kiszolgáltatottságát. A Liberálisok szerint garantálni kellene, hogy a túlóra valóban önkéntes legyen, és a munkáltató ne tudjon nyomást gyakorolni az alkalmazottakra. Bizonyítsa be az Orbán-kormány, hogy nem a fideszes oligarcháknak próbál kedvezni a rabszolgatörvénnyel! A túlmunka adómentessé tételével bizonyítsa be Orbán Viktor, hogy valóban a magyar munkavállalók oldalán áll!
     Kiadó: Magyar Liberális Párt

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.