OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 20. szombat
Ismertető


2018. december 17., hétfő 09:31

Az MTVA közleménye (1. rész)
    Budapest, 2018. december 17., hétfő (OS) -

    Országgyűlési képviselői jogaikra hivatkozva léptek be az MTVA épületébe vasárnap este ellenzéki  politikusok, élükön Hadházy Ákossal. A volt LMP-s, most független képviselő először azt mondta információt akarnak kérni, majd azt hangoztatta, hogy be kell őket engedni a szerkesztőségbe, mert élőben akarják elmondani nyilatkozatukat. Az MTVA biztonságért felelős vezetője felhívta az ellenzéki politikusok figyelmét arra, hogy az a joguk, hogy beléphetnek az intézménybe nem egyenlő azzal, hogy zavarhatják az ott folyó munkát. A biztonsági vezető többször is figyelmeztette a politikusokat arra, hogy az MTVA közérdekű üzem, így nem léphetnek be sem a stúdióba sem a szerkesztőségekbe.  

Az ellenzéki politikusok azzal próbálták megzsarolni az MTVA - t, hogy amennyiben nem teljesül a kívánságuk, akkor majd "bejön" az utcáról több ezer dühös ember. Mindeközben az utcán kövekkel, üvegekkel dobálták a rendőröket, egyiküket csaknem felgyújtották.  

A politikusok az egész éjszakát az MTVA gyártóbázisán töltötték, hamis tűzriadót csináltak, ajtókat nyitogattak igyekeztek bejutni az elzárt területre. Végül a műsorelőkészítés egyik helyiségében éjszakáztak, mindezt közvetítették a közösségi médiában. Több alkalommal kilátásba helyezték, hogy a tiltás ellenére is be kívánnak menni a stúdiókba.

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.