OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 18. csütörtök
Ismertető


2019. január 11., péntek 11:43

A Demokratikus Koalíció közleménye
    Budapest, 2019. január 11., péntek (OS) -

    DK: Ismét pert veszített Gyurcsány Ferenccel szemben a Hír Tv

Lassan nincs olyan nap, amikor a Demokratikus Koalíció elnöke, vagy felesége, Dobrev Klára ne nyerne pert valamelyik Fideszhez kötődő média ellen. Tegnap is ez történt. 2018 októberében a Hír Tv több részes műsort közvetített Főhős címmel Gyurcsány Ferencről. A műsorban egyebek mellett azt állították, hogy Gyurcsány Ferenc a mosonmagyaróvári timföldgyárat úgy vásárolta meg 705 millió forintért, hogy ebből 700 millió forintot anyósa biztosított számára államilag garantált hitelként, vagy hogy tőle kellett segítséget kérni, ha valaki meg akarta úszni a börtönt, valamint azt is állították, hogy a Perfekt Zrt-t Gyurcsány Ferenc ingyen szerezte meg. A bíróság ítélete szerint a Hír Tv mindezeket hazug módon állította, híresztelte.

Tudjuk, hogy ezek az ítéletek alig csökkentik a Fideszhez köthető média hazugságainak rombolását, mégsincs más lehetőség, mint újra és újra bemutatni, hogy Orbán rendszere a szervezett, irányított média-hazugságra is épül. A bűn az ő oldalukat árasztja el.  És mert nincs más lehetőségünk, perelni fogunk mindig, amikor hazugsággal találkozunk. Meg akkor is, ha ez így van minden nap. Hazudtak tegnap, hazudnak ma, hazudni fognak holnap is. Amíg tehetik. Azon dolgozunk, hogy a demokratikus Magyarország lázadása mielőbb buktatás meg őket és hazugságaikat.

DK Sajtóiroda
    
     Kiadó: Demokratikus Koalíció

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.