OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 19. péntek
Ismertető


2019. január 12., szombat 14:29

Ujhelyi István EP-képviselő közleménye (1. rész)
    Budapest, 2019. január 12., szombat (OS) - A magyar fiatalok az InterRail európai járatait választják Orbán kisvasútja helyett

    Meglepő, több mint tízszeres volt a túljelentkezés az ingyenes InterRail-bérletprogram most zárult második fordulójában, a 276 magyar helyre közel háromezren jelentkeztek. Ez az arány kiugróan magas a környező, kelet-európai országok adatainak ismeretében – jelentette be Ujhelyi István szocialista EP-képviselő budapesti sajtótájékoztatóján. Az MSZP politikusa hozzátette: ebből is látszik, hogy a magyar fiatalok nem Orbán Viktor felcsúti kisvasútjára, hanem az InterRail európai vonatjárataira akarnak inkább felülni.
A "FreeInterRail" alapötlete két német fiatal aktivistától, Vincent-Immanuel Herrtől és Martin Speertől származik, akik néhány éve arra tettek javaslatot, hogy az Európai Unió lepjen meg minden európai fiatalt egy ingyenes vonatbérlettel a 18. születésnapján. A javaslatot elsőként Ujhelyi István szocialista EP-képviselő karolta fel és támogatta a megvalósulásig. Az MSZP politikusa által mentorált programban a következő hetekben újabb 14.500 ingyenes vonatbérletet osztanak szét, köztük a magyar fiataloknak járó jegyeket is. Ujhelyi szerint az InterRail-program sikerét bizonyítja, hogy a tavaly lebonyolított első két fordulóban összesen több mint 180.000 európai fiatal jelentkezett a lehetőségre.
     Kiadó: Ujhelyi István EP-képviselő

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.