OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 20. szombat
Ismertető


2019. február 4., hétfő 07:52

Az Emmi Egészségügyért Felelős Államtitkárságának közleménye (5. rész)
    Budapest, 2019. február 4., hétfő (OS) - A daganatos megbetegedések száma a világ valamennyi országában jelentős emelkedést mutatott az elmúlt évtizedekben. Hazánkban évente mintegy 32-33 ezren veszítik életüket daganatos betegség következtében, jóllehet a daganatok egyharmada megelőzhető lenne. A magyar Kormány és az Emberi Erőforrások Minisztériumának célja ennek érdekében a szűrővizsgálatokon való részvétel növelése. A Kormány évente átlagosan 3,22 milliárd forintot fordít a szervezett egészségügyi szűrővizsgálatokra, amely összeg évről évre növekszik.

    Magyarország Kormánya a lakosság egészsége iránt érzett felelősségtől vezérelve tehát 2018 november végén elfogadta az egészségügy átfogó megújítására irányuló, a legnagyobb egészségveszteségek mérséklését célzó öt Nemzeti Egészségügyi Programot, köztük az említett Nemzeti Rákellenes Programot is, melynek végrehajtására folyamatban van a Nemzeti Rákellenes Szakpolitikai Program kidolgozása.

Magyarország Kormánya és az Emberi Erőforrások Minisztériuma felhívja a lakosság figyelmét arra, hogy a primer prevenció, azaz a megelőzés mellett tegyenek eleget a népességszintű szűréseken való megjelenésnek, hiszen ezzel segítik a rosszindulatú daganatos betegségek korai felismerését, amely sokszor életet menthet!

Budapest, 2019. február 04.

     Kiadó: Emmi - Egészségügyért Felelős Államtitkárság

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.