OS Országos Sajtószolgálat
2019. augusztus 23. péntek
Ismertető


2019. február 8., péntek 14:43

Az MSZP Országos Központjának közleménye (1. rész)
    Budapest, 2019. február 8., péntek (OS) - Nyílt levél Tarlós Istvánnak

    Tisztelt Főpolgármester Úr!

A BKV és a szakszervezetek 2019. január 16-ai bértárgyalásán Bolla Tibor vezérigazgató az érdekképviseletek vezetőinek azt mondta, hogy a közlekedési vállalatnál 2019-ben "nagyságrendileg 19 milliárd forinttal kell visszatervezni" a költségeket. A BKV vezérigazgatója szerint a kiadások tervezett csökkentésének hátterében a főváros és a BKK "szűkös költségvetése" áll. Bolla Tibor állítása szerint a kiadáscsökkentés a vállalat bérköltségeit – egyébként nagyon helyesen – nem érinti.

A bérköltségek várható növekedését és az energiaárak emelkedését figyelembe véve a 19 milliárd forintos kiadáscsökkentés – amely a BKV költségvetésének nagyjából 10 százaléka – nyilvánvalóan nagyon rosszul érinti a BKV-t. Különös tekintettel arra, hogy többek között az állami támogatás folyamatos csökkenése miatt a BKV amúgy is ingatag pénzügyi lábakon áll.

Mivel a BKV működésének finanszírozása már jelenleg is feszített, a társaság pedig nem rendelkezik tartalékokkal, 19 milliárd forint kiesése egyértelműen ellehetetleníti a vállalat működését. Ha a főváros vezetése el akarja kerülni a budapesti közösségi közlekedés összeomlását, kénytelen lesz a kieső összeget más módon visszapótolni.

     Kiadó: MSZP Országos Központ

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.