OS Országos Sajtószolgálat
2019. február 23. szombat
Ismertető


2019. február 11., hétfő 15:11

A Párbeszéd közleménye (1. rész)
    Budapest, 2019. február 11., hétfő (OS) - Párbeszéd: A kormány nem megsegíti, hanem megalázza a magyar családokat

    A Párbeszéd szerint a miniszterelnök által bejelentett intézkedéscsomag nem fogja megoldani a hazai demográfiai válságot. A családok hosszútávú támogatására és a létbiztonság megteremtésére kellene a hangsúlyt fektetni, amihez be kell vezetni az alapjövedelmet.

A Párbeszéd álláspontja szerint nem elfogadható, hogy a kormány azt kéri az állampolgároktól, hogy pénzért vállaljanak gyermeket. A család nem gyerekgyár, az anya nem szülőgép. Különbséget tesznek az egyszülős és a nem egyszülős családok között, előbbiek hozzá sem férhetnek majd a juttatások jelentős részéhez, miközben egyre többen vannak, akik egyedül kénytelenek nevelni gyermeküket. Orbán Viktor nem mondta el az igazságot a 10 milliós hitellel kapcsolatban sem, amit bizony a legtöbb igénylőnek vissza kell majd fizetnie. Hiába érint az szja-mentesség 37 ezer családot, ha ez csak az összes érintett nagyjából negyedét teszi ki. Orbán Viktor azt sem mondta el, hogy a három- és többgyermekesek fele szegénységben él, vagyis egyik támogatás sem fog eljutni hozzájuk. A családi pótlék és a GYES nem emelkedik, annak ellenére, hogy minden harmadik 18 év alatti gyerek egészségre ártalmas lakáskörülmények közé születik, így nő fel, illetve minden negyedik 7 év alatti gyermeket veszélyeztet a szegénység és a társadalmi kirekesztettség.
     Kiadó: Párbeszéd

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.