OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 19. péntek
Ismertető


2019. február 21., csütörtök 17:00

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleménye (1. rész)
    Budapest, 2019. február 21., csütörtök (OS) - Újabb borsodi településeken érhető el a szupergyors internet

        A Szupergyors Internet Programnak köszönhetően három Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen vált elérhetővé a jövő elvárásainak megfelelő internethálózat. A program keretében átadott, 162 millió forint összértékű fejlesztések Bükkaranyoson, Kisgyőrön és Sajópetrin összesen mintegy 1500 háztartást érintenek.
     A fejlesztések a program második fázisában, a SZIP 2.0-ban megfogalmazott követelménynek eleget téve a legkorszerűbb optikai technológiát biztosítják. Az érintett településeken akár már 2 gigabites csomagot is választhatnak az előfizetők. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 2018 végéig közel 6 milliárd forintból, összesen több mint 38 ezer háztartásban épült ki a szupergyors internethálózat.
     Kara Ákos infokommunikációért felelős államtitkár elmondta: "A kormány feladata, hogy ne csak a nagyvárosokban, sűrűn lakott térségekben élőkhöz jusson el a legkorszerűbb hálózat, hanem a kistelepülésekre is. A magyarországi vezetékes és mobil szélessávúinternet-fejlesztési programja erre ad megfelelő választ. Folyamatos fejlesztések lesznek a jövőben is ezen a területen, hiszen az emberek egyre többet használják az internetet munkára, szórakozásra és elektronikus ügyintézésre."

     Kiadó: Innovációs és Technológiai Minisztérium

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.