OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 19. péntek
Ismertető


2019. március 3., vasárnap 15:25

A Magyarországi Református Egyház - Református Közéleti és Kulturális Központ közleménye (1. rész)
    Budapest, 2019. március 3., vasárnap (OS) - A Magyarországi Református Egyház borai 2019-ben az erdélyi Vass Attila 2018-as Pinot Girs fehérbora és a szekszárdi Mészáros Pál 2016-os Ohmerops Cuvée vörösbora lesznek. A nyerteseket ez alkalommal is a Kárpát-medencei református szőlészek és borászok fórumának (BORUM) zsűrije választotta ki.

        Hetedszer szervezték meg a BORUM-ot, mely a Református Gasztrokulturális Programok része. A hagyományosan március első hétvégéjén megrendezett találkozónak ebben az évben a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Cserépfalu adott otthont.
     "Nem tudok más, hasonló rendezvényről, ahova a szőlő és a bor gyűjt bennünket össze, szerte a Kárpát-medencéből. Nincs még egy olyan szétszakított ország, mint a miénk, ezért történelmi küldetésünk, hogy összetartsuk ezt a nemzetet – ebben komoly segítség ez a fórum" – fogalmazott Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára a borverseny eredményhirdetésén.
     A BORUM 2013-ban indult útjára, eddig mindegyik találkozót más-más történelmi borvidéken rendezték meg. A borászok idén is szakmai előadások segítségével ismerkedhettek meg a legújabb borászati trendekkel, lehetőségekkel és Cserépfaluval. Néhány éve a Magyarországi Református Egyház borversenyének is otthont ad a rendezvény.

     Kiadó: Magyarországi Református Egyház - Református Közéleti és Kulturális Központ

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.