OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 20. szombat
Ismertető


2019. március 21., csütörtök 18:07

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma közleménye (1. rész)
    Budapest, 2019. március 21., csütörtök (OS) - Az UNESCO-nak kiemelkedő szerepe van a nemzetközi békét és biztonságot érintő kihívások kezelésében

    Dr. Pacsay-Tomassich Orsolya, az EMMI nemzetközi ügyekért felelős államtitkára a mai napon köszöntötte az újjáalakult UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság első közgyűlését. Elsőként gratulált Dr. Réthelyi Miklós elnök újabb négy éves felkéréshez, és jó munkát kívánt a szakbizottsági elnököknek, a bizottság tagjainak az immár folyamatban lévő négyéves ciklusra. Beszédében kiemelte: Az UNESCO nemzeti bizottságai létrehozásuk óta kivételes helyet töltenek be az UNESCO, és tágabb értelemben az ENSZ-család szervezetei között. A nemzeti kormányok által felállított bizottságok feladata az UNESCO központ, a tagállam államigazgatási szervei és az adott ország szakmai és civil szervezetei közötti együttműködés elősegítése. Az államtitkár szerint nagyon fontos feladat az UNESCO tagállami láthatóságának előmozdítása, a tagállamokban lévő szakmai tudás becsatornázása. A nemzeti bizottságok munkája ezáltal jelentős hozzáadott értéket biztosít az UNESCO számára, elősegíti céljainak és programjának megvalósítását.
     Kiadó: Emberi Erőforrások Minisztériuma

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.