OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 18. csütörtök
Ismertető


2019. március 24., vasárnap 08:33

A Demokratikus Koalíció közleménye
    Budapest, 2019. március 24., vasárnap (OS) - DK: Az Állami Számvevőszék elszólta magát, szerintük is a Fidesz EP-kampányának részét képezték a Juncker-plakátok

    Miután Szijjártó Péter a BBC-n beismerte, hogy a kormány azóta eltávolított Junckeres plakátjai a választási kampány részét képezik, a DK az Állami Számevőszékhez fordult. Domokos László, a Fidesz volt országgyűlési képviselője - aki az ÁSZ irányítását kapta feladatául az állampárttól - egy rágalmakban és hazugságokban gazdag levélben válaszolt nekünk, amelyben ugyanakkor elszólta magát. Mint Domokos írja, "az európai parlamenti választás kampánypénzeinek tekintetében az Állami Számvevőszéknek nincs ellenőrzési hatásköre". Az ÁSZ tehát a Fidesz szolgai mosdatása közben véletlenül elismeri, hogy a Juncker-plakátokat ő maga is a Fidesz EP-kampányának részeként tartja számon. Ezt európai demokráciákban tiltott pártfinanszírozásnak hívják, hiszen a kormány egyetlen pártnak sem kampányolhat.
A Demokratikus Koalíció szerint az Állami Számvevőszék nem más, mint a fideszes pártállam egyik végrehajtó szerve, amely magát független intézménynek álcázva mosdatja az állampártot és lehetetleníti el az ellenzéket. Sem európai magyarként, sem magyar hazafiként nem fogjuk következmények nélkül hagyni a pártállam kiszolgálását. Küldözgethet az ÁSZ rágalmazó leveleket, hazudozhat és büntetgethet, de az Orbán-rendszer bukása után minden működtetője független bíróság előtt fog felelni a tetteiért.

Gréczy Zsolt
országgyűlési képviselő, frakciószóvivő
DK
     Kiadó: Demokratikus Koalíció

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.