OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 20. szombat
Ismertető


2019. március 28., csütörtök 06:12

A Magyar Iszlám Jogvédő Egyesület közleménye (3. rész)
    Budapest, 2019. március 28., csütörtök (OS) - Mondjunk közösen nemet a gyűlöletre és a gyűlöletkeltésre!

    Ezen törésvonalak gyakran etnikai illetve vallási köntöst öltenek, de kifejezetten veszélyes, ha alapvetően gazdasági, politikai problémákat rosszul diagnosztizálva ellenségképek gyártásával és nem létező árnyak elleni küzdelemmel próbálnak elpalástolni, mely elvonja a figyelmet az adott állam illetve rendszer valós problémáiról. Így például az állami szerepvállalás csökkentését és az állam visszavonulását hirdető neoliberális gazdaságpolitika a középosztály lecsúszásával és a szegényebb osztályok cserbenhagyásával épp azt a polgári társadalmat számolja fel, mely a demokrácia alapját adja. Ez a szélsőségek további erősödéséhez vezet, mely a lecsúszott rétegekben felfedezni véli az idegent, a migránst, az ellenséget.

 Különösen aggasztónak tartjuk, hogy az új-zélandi terrorista által közölt írás, melyben tettét igazolni próbálja, számos pontos összecseng hazai és európai vezető politikusok nyilatkozataival. Ráadásul a merénylő az osztrák identitáriusokat is szponzorálta, amely mozgalom Magyarországon is rendelkezik követőkkel, és másfél éve egy budapesti mecsetet támadtak meg, mely sajnos nem érte el a hatóságok ingerküszöbét.

A fentiekre tekintettel mindenkit arra kérünk, párthovatartozástól függetlenül, hogy határolódjon el ne csak szavakban, hanem tettekben és gondolkodásmódban is a gyűlölet minden formájától, mely már így is túl sok áldozatot követel jelen pillanatban is.

     Kiadó: Magyar Iszlám Jogvédő Egyesület

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.