OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 19. péntek
Ismertető


2019. május 23., csütörtök 10:22

A Magyarországi Krisna-Tudatú Hívők Közösségének közleménye
    Budapest, 2019. május 23., csütörtök (OS) - Az Ételt az Életért Alapítvány, a Krisna-hívők karitatív szervezete országos Gyermeknapi akciósorozatot indított, amely Pécs, Szigetvár és Győr után most Óbudán folytatódik.

    Itt a 800 adag meleg ebéd mellé egy-egy gazdag élelmiszercsomagot is ajándékoznak az Óbudai Családi Tanácsadó ellátottai számára, összesen 4,5 tonna mennyiségben, illetve gyermeknapi programokkal kedveskednek a kicsiknek. A programon részt vesz Bús Balázs, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat polgármestere, valamint az Összefogás Óbudáért Egyesület.

Békéscsabán 108 élelmiszercsomaggal és játékosztással, Debrecenben pedig 200 adag étellel várják a rászoruló családokat, mellé játékot és ruhát is osztanak majd. Ezt követően Mikepércs, Miskolc, Törökszentmiklós, Vezseny, Veszprém és Tapolca településeken rendeznek ételosztást.

Az Ételt az Életért számára kiemelten fontos a gyermekek megsegítése, a biztonságban és méltósággal megélt gyermekkort ugyanis az egészséges felnőttkor alapjának tartják. A nehéz sorsú családok között sok a többgyermekes, akik igen nehéz körülmények között élnek. Ezek a gyerekek már pici koruktól fogva megszokják a nélkülözés érzését, ami negatívan hathat a biztonságérzetükre.

Az Ételt az Életért részt vesz a hazai élelmiszermentésben, és midig igyekszik jó minőségű élelmiszereket juttatni a családoknak. A segélyakció azonban többről szól, mint a több ezer adag ebéd és élelmiszer kiosztása – felhívja a figyelmet a gyermekek és a családok védelmének fontosságára.

www.krisna.hu
    
     Kiadó: Magyarországi Krisna-Tudatú Hívők Közössége

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.