OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 19. péntek
Ismertető


2019. május 23., csütörtök 11:52

Az MSZP Országos Központjának közleménye
    Budapest, 2019. május 23., csütörtök (OS) - Már az újszülöttek életét is veszélyezteti az egészségügy válsága

    A Fidesz folyamatosan arról beszél, hogy meg kell védeni Magyarországot, miközben nap mint nap kiderül, hogy ők jelentik a legnagyobb veszélyt a magyarokra. Az egészségügy az összeomlás szélén van és már egyre súlyosabb gondok jelentkeznek a gyógyszerellátásban is, ami már az újszülöttek életét is veszélyezteti.

Az állandó sorosozás helyett inkább arról kellene beszélnie a Fidesznek, hogy mit tesz azért, hogy folyamatosan biztosítottak legyenek a legfontosabb, életmentő gyógyszerek. Azonban az egészségügyről nem mernek beszélni, mivel nem fordítanak rá elég pénzt azért, mert az Orbán-kormányt csak a gyűlöletkeltés érdekli, amire nem sajnál napi 100 milliót elkölteni.

Azért van szükség uniós szabályokra és forrásokra, mert az Orbán-kormány nem akarja biztosítani a minimumfeltételeket sem az egészségügyben. Az MSZP-Párbeszéd szövetség azért akarja megvalósítani a szociális Európát, hogy legyen egy európai egységes egészségügyi minimumszolgáltatás a tagállamokban és minden magyar európai szintű egészségügyhöz juthasson.
    
     Kiadó: MSZP Országos Központ

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.