OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 20. szombat
Ismertető


2019. július 3., szerda 11:43

A Demokratikus Koalíció közleménye
    Budapest, 2019. július 3., szerda (OS) - DK: Veszprémben már nincsenek mikrobiológiai vizsgálatok sem - A magyar egészségügy halott

    Sokszor elmondtuk, hogy az egészségügy végstádiumos beteg. A legutóbbi intézkedések alapján sajnos azt kell mondjuk, hogy valójában halott. Halott, amelynek még növekszik a körme. Az a legutóbbi intézkedés, amely szerint Veszprémben már nincsenek mikrobiológiai vizsgálatok, ezért a Népszava egy forrása szerint Budapestre utaztatják a tenyészeteket, azt mutatja, hogy a magyar egészségügy nem tud megfelelni a legalapvetőbb feladatának, az emberi élet megóvásának, védelmének, helyreállításának.

Az Orbán-kormány eldöntötte, hogy a legembertelenebb módon lesz egy egészségügye az azt saját zsebből megfizetni képeseknek, az abban dolgozó orvosoknak és ápolóknak, és mindenki másnak lesz egy halálgyár. Az ország többsége a véletlen szerencsére, az innen-onnan összeszedett kapcsolatokra, összekuporgatott hálapénzre és pár, becsületét ilyen körülmények között is megőrző egészségügyi dolgozóra bízhatja magát.

Ez a történet itt áll készen előttünk, a valamennyiünket szolgáló magas színvonalú egészségügy már halott. A feltámasztásához ennek a kormánynak a bukására van szükség, mert akik emberek tízezreinek haláláért tehetők felelőssé, azokkal nem tárgyalni kell, hanem küzdeni bukásukig.

Dr. László Imre
országgyűlési képviselő, egészségügyi szakpolitikus, volt kórházigazgató
DK
    
     Kiadó: Demokratikus Koalíció

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.