OS Országos Sajtószolgálat
2019. július 16. kedd
Ismertető


2019. július 6., szombat 09:39

A Krajczáros Alapítvány közleménye (1. rész)
    Budapest, 2019. július 6., szombat (OS) - "Krajcárokból" élnek és dolgoznak keményen…  A civil szervezet vezetői szerint a korábbi évekkel összhangban az idén is fontos programokat teljesítettek a rendelkezésükre álló szerény összeg segítségével, miközben szerte a világban és hazánkban terjesztik Fehérvár jó hírnevét. Ugyanakkor fontosnak ítélik, hogy minél szélesebb körben adjanak tájékoztatást a megvalósított programjaikról.

    Az idén eddig teljesített főbb programok:
     - a Piski csata 170. évfordulóján Böjte Csaba partnereként kopjafát helyeztek el a település templomkertjében illetve a a dévai gyerekekkel kegyeleti túrán vettek részt.
     - március 31-én Pozsonyban, a Petržalský cintorín-ban megtartott, koszorúzással egybekötött megemlékezésen képviselték városukat és országunkat.
     - Április 30-án részesei voltak a 62-es főúton lévő FM-ben közlekedési balesetben elhunytak tragédiáira emlékeztető szobornál tartott rendezvénynek.
     - Dés-en (Erdély) az “Ecsettel a békéért" címmel tartották az 54. tárlat megnyitót az I. vh. centenáriumához kötődéssel. Evvel egyező rendezvényük idén Miskolcon, Kiskunmajsán, Jánoshalmán, Csákváron, Budapesten is lezajlott.
     - “Nagyik" címmel Beremenden az idősek otthonában és jelenleg Fváron a volt technika házában látható a fotótárlatuk.
     - Áprilisban Ieperben (Ypres/Ypern – Belgium) általuk első ízben járt magyar civil delegáció, ahol emlékfát és emléktáblát helyeztek el egy békeparkban, majd a város központjában meghívásos koszorúzáson vettek részt.

     Kiadó: Krajczáros Alapítvány

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.