OS Országos Sajtószolgálat
2019. augusztus 19. hétfő
Ismertető


2019. augusztus 2., péntek 12:45

A Demokratikus Koalíció közleménye
    Budapest, 2019. augusztus 2., péntek (OS) - Agyvérzéses beteget várakoztatnak a Bajcsy kórházban, mert nem működik a CT - A DK azonnali intézkedést követel!

    Három hete fekszik egy beteg agyvérzéssel a Bajcsy-Zsilinszky kórházban. Ebből másfél hét ment el úgy, hogy nem végezték el rajta a CT-vizsgálatot, mivel a berendezés hetek óta nem működik. Van, akit már az ötödik időpontjára rendelnek vissza, hiszen megvizsgálni nem tudják. A betegeket más kórházba sem irányítják át, így aztán marad a várakozás. Ráadásul az intézmény titkolta is, hogy nem működik a berendezés, a sajtó érdeklődésére először letagadták..

A Demokratikus Koalíció azonnali kivizsgálást és intézkedést követel. Józan ésszel felfoghatatlan, hogy ma Magyarországon egy kórházban olyan körülmények uralkodnak, hogy az agyvérzéses beteg nem jut hozzá egy létfontosságú vizsgálathoz. Az is érthetetlen, hogy a kórház miért nem jelezte, hogy meghibásodott a berendezésük, és miért nem irányították a betegeket másik intézménybe. Nem lehet beteg emberek és hozzátartozók idejével szórakozni, nem lehet a tízparancsolatra és az imákra támaszkodva várni a csodát, és nem lehet tűrni, hogy egy kórház normálisan működő berendezések nélkül vegetáljon. Lehet, hogy Kásler miniszter úr úgy képzeli el az egészségügyi reformokat, és a világszínvonalat, hogy a gyógyszerek és a leukoplaszt mellett már a berendezéseket is a betegeknek kell beszerezni. Mi, európai magyarok viszont az európai egészségügyi minimumra szavazunk!

Dr. László Imre
országgyűlési képviselő
DK

     Kiadó: Demokratikus Koalíció

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.