OS Országos Sajtószolgálat
2019. augusztus 19. hétfő
Ismertető


2019. augusztus 3., szombat 12:46

Az Agrárminisztérium közleménye (1. rész)
    Budapest, 2019. augusztus 3., szombat (OS) - Hagyományaink őrzése fontos az agráriumban is

        A mezőgazdasági élet feltételeit, ritmusát a gabonatermesztéshez kapcsolódó munkák adják, mindehhez párosul a vidéki ember szorgalma, amely a hagyományaihoz, szokásaihoz történő ragaszkodását tükrözi – hangsúlyozta Farkas Sándor miniszterhelyettes a IX. Székkutasi Hagyományőrző Szántóversenyen.
     Székkutas jelentős mezőgazdasági hagyományokkal büszkélkedő település, ezért nem véletlen, hogy az itt élő emberek ragaszkodnak tradícióikhoz. A község 1999-ben adott helyet az első székkutasi szántóversenynek, melyet 2011-ben élesztettek újjá és szerveznek meg azóta is rendszeresen.
     Az immár kilencedik alkalommal megrendezett eseményen Farkas Sándor kiemelte, hogy az Agrárminisztérium számára fontosak a szántóversenyek, hiszen nagy mértékben hozzájárulnak az agrárium népszerűsítéséhez, egyszerre ápolják hagyományainkat és adnak teret a legmodernebb technikák megismeréséhez. A korszerű technológiával felszerelt gazdaság és a mögötte lévő emberi tudás, kitartás, szorgalom, és legfőképpen gyakorlat egyaránt fontos tényezők. A szántási munkálatok során bizony kulcsszerepe van a minőségi munkavégzésnek, hiszen ez az egyik alapja a jövő évi termésnek. A verseny pedig nem csak versengés, megmérettetés, hanem gyakorlatszerzés és tanulás is.

     Kiadó: Agrárminisztérium

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.