OS Országos Sajtószolgálat
2019. december 7. szombat
Ismertető


2019. augusztus 5., hétfő 11:36

Az Agrárminisztérium közleménye (1. rész)
    Budapest, 2019. augusztus 5., hétfő (OS) - Megjelent Magyarország új ASP mentesítési terve

    Július végén megjelent az országos főállatorvos 2/2019-es határozata az afrikai sertéspestis magyarországi  felszámolására vonatkozó mentesítési tervéről. A dokumentum részletesen tartalmazza az érintett szereplők (például vadászok, állattartók, állatorvosok) teendőit, egyúttal hatályon kívül helyezi a témára vonatkozó korábbi, 3/2018-as főállatorvosi határozatot. Az Agrárminisztérium és az állategészségügyi szakemberek célja továbbra is a vadállományt érintő járvány terjedésének megfékezése, valamint a házisertés-állomány megóvása.

Az újmentesítési terv kiadására és az egyes intézkedések felülvizsgálatára a járványhelyzetben bekövetkezett változások, valamint az Európai Bizottságtól az Európai járványhelyzet és tapasztalatok alapján érkezett javaslatok miatt volt szükség.

A határozat részletesen tartalmazza a szigorúan korlátozott, a fertőzött,valamint a magas, a közepes és az alacsony kockázatú területekre vonatkozó információkat, például azok alapvető jellemzőit, meghatározásuk és elrendelésük menetét. A dokumentum területtípusonként összefoglalja az egyes feladatokhoz kapcsolódó előírásokat is. Rendelkezik többek között a vadászatról, az elhullott vaddisznók bejelentéséről és szervezett kereséséről, a vaddisznóállomány gyérítéséről, és az állat- és termék forgalmazás szabályairól.

     Kiadó: Agrárminisztérium

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.