OS Országos Sajtószolgálat
2019. december 7. szombat
Ismertető


2019. augusztus 5., hétfő 14:58

A Demokratikus Koalíció közleménye
    Budapest, 2019. augusztus 5., hétfő (OS) - Teljes az ellenzéki egység Niedermüller Péter mögött

    Nincs fontosabb az októberi önkormányzati válaaztáson, mint hogy az ellenzék a lehető legtöbb helyen leváltsa a Fideszt, és országszerte demokraták vezessék a városokat, kerületeket, falvakat. Megszületett a megállapodás Budapest VII. kerületében is. Az ellenzék közös polgármester-jelöltje Niedermüller Péter, és valamennyi körzetben egy közös jelölt indul a Fidesz ellen.

Az MSZP-ből kilépett, a Tarlós Istvánnal egyeztető Hunvald György bejelentése, miszerint indulni kíván a polgámesteri posztért, nem más, mint egyéni akció. Nem oszthatjuk meg szavazatainkat több jelölt között. Mindannyiunk érdeke, hogy a győzelemre esélyes, a DK, az MSZP, a Momentum, az LMP és az Párbeszéd, valamint a közös főpolgármester-jelölt, Karácsony Gergely által is támogatott közös jelöltet, Niedermüller Pétert támogassuk. A kialakult helyzetben Erzsébetváros polgárainak bölcsességére lesz szükség.

A VII. kerületben is kell a változás. Senki nem helyezheti egyéni érdekeit a közös érdekek elé. Ezúton valamennyi ellenzéki párt hitet tesz a közös polgármester-jelölt és a közös egyéni jelöltek mellett. Számítunk a VII. kerület valamennyi, a Fideszt leváltani akaró polgárára.

Az erzsébetvárosi összefogás pártjai
     Kiadó: Demokratikus Koalíció

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.