OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 20. szombat
Ismertető


2019. szeptember 5., csütörtök 13:38

A Jobbik parlamenti frakciójának közleménye
    Budapest, 2019. szeptember 5., csütörtök (OS) - Bohózatba fulladt a Médiatanács tagjainak jelölése

        Még a NER-ben is szokatlan módon kezdődött meg a Médiatanács tisztújítási eljárása. Halász János elnök a bizottsági ülést múlt hét pénteken hívta össze, a bizottság tagjai keddig állíthattak tagjelölteket. Már a bizottsági ülést megelőzően is meglepődve tapasztaltuk, hogy a kormánypártok nem állítottak jelölteket, amit a mai bizottsági ülésen meg is erősítettek.
     A kormánypártiak tájékoztatása szerint azért nem állítottak jelölteket, mert még ősszel módosítani szeretnék a tavasszal már egyszer jelentősen átírt médiatörvényt. Mivel a kormánypárti delegáltak szavazatai nélkül a bizottság nem tudott tagjelölteket állítani, ezért a mai napon fel is oszlott.
     A Jobbik bohózatba illőnek tartja a jelölési eljárást és kíváncsian várja, a kormánypárt tartja-e magát a bizottsági ülésen elhangzottakhoz, vagyis gondoskodik-e arról, hogy csak olyan szabályozást fogadjon el az Országgyűlés, ami garantálja a testület magas színvonalú, független szakmai munkáját, valamint azt, hogy ellenzéki tagjelöltek is helyet kapjanak a magyar médiafelügyelet kulcsfontosságú szervében.

Brenner Koloman, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa tagjait jelölő eseti bizottság tagja


     Kiadó: Jobbik parlamenti frakciója

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.