OS Országos Sajtószolgálat
2019. szeptember 17. kedd
Ismertető


2019. szeptember 10., kedd 09:46

Az MSZP Országos Központjának közleménye (1. rész)
    Budapest, 2019. szeptember 10., kedd (OS) - Ujhelyi: "nem támogatok olyan Bizottságot, amelyben Trócsányi helyet kaphat!"

    Azt még nem tudjuk, hogy Trócsányi László melyik portfóliót kapja a következő Európai Bizottságban - egyelőre úgy tűnik, hogy egy politikailag kifejezetten súlytalan tárcát ajánlanak neki -, de az immár hivatalos, hogy ő a magyar uniósbiztos-jelölt. Ez az Európai Parlament hozzáállása miatt még változhat. Számomra azonban ebben a pillanatban másodlagos kérdés, hogy melyik területért lesz felelős a magyar bizottsági tag; elvi kérdés ugyanis, hogy nem támogatok egy olyan európai testületet, amelyben az illiberális állam jogi főépítésze helyet kaphat. Trócsányi volt az, aki igazságügyi miniszterként törvénybe foglalta mindazokat a jogsértéseket és törvénytelenségeket, amelyek miatt Magyarország ellen megindították a 7-es cikkelyes eljárást. Trócsányi volt az, akinek ügyvédi irodája szégyenletes módon a magyar devizahitel-károsultakkal szemben a bankokat képviselte. Trócsányi volt az, aki közreműködött abban, hogy Magyarország Putyin trójai falova legyen az EU-ban, ő volt az, aki inkább az oroszoknak adott át Budapesten - amerikai segítséggel - elfogott orosz fegyverkereskedőket.
    
     Kiadó: MSZP Országos Központ

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.