OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 16. kedd
Ismertető


2019. szeptember 20., péntek 11:54

A Hintalovon Alapítvány közleménye (2. rész)
    Budapest, 2019. szeptember 20., péntek (OS) -

    Az oktatás után a 2. legfontosabb dolognak tartják, hogy több lehetőséget kapjanak az ország jövőjével kapcsolatos döntések befolyásolására. Míg a családban általában figyelnek a véleményükre, az országos vagy helyi ügyekben csak a gyerekek negyede érzi úgy, hogy számít a véleménye. Az iskolák többségében pedig hiába működik diákönkormányzat, a gyerekek fele úgy érzi, nem számít a véleményük. A felmérés alátámasztotta, hogy a gyerekek részvétele, meghallgatása összefügg a biztonságérzetükkel és azzal is, hogy mennyire érzik úgy, hogy elfogadják őket. A gyerekek fontos szerepet tulajdonítanak a környezetvédelmi intézkedéseknek.
A klímaváltozással szembeni fellépés a 3. legfontosabb kérésük az állam felé, és egyúttal ez a gyerekek 2. legfőbb aggodalma a jövőt illetően. A gyerekek több elfogadást és az egyenlő bánásmódot is szeretnének. A kitöltők fele úgy véli, jobban meg kell küzdenie az álmaiért, mint a társainak. Az érzelmi biztonság, az emberi tényezők sokkal hangsúlyosabbak számukra, mint a fizikai biztonság. Az iskolát szerintük az elfogadó légkör és a támogató felnőttek tennék elsősorban biztonságosabbá, és nem a biztonságtechnika vagy a fizikai környezet – ahogy az orvosi ellátásban is jobban számít nekik a szakemberek viselkedése és bánásmódja, mint a kórházak állapota. Az eredmények felhívják a figyelmet arra a felelősségre, hogy milyen információkkal segítjük a gyerekeket. Teljes kutatás: www.hintalovon.hu/tehogylatod

     Kiadó: Hintalovon Alapítvány

------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.