OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 19. péntek
Ismertető


2019. október 3., csütörtök 13:32

Az LMP parlamenti frakciója közleménye
    Budapest, 2019. október 3., csütörtök (OS) - LMP: Reagálás Rétvári Bence nyilatkozatára -

    Rétvári Bence újra képes volt sikerként és előrelépésként elmondani azokat az intézkedéseket, melyekről már hónapok óta tudjuk, hogy hiányosak, és nem oldják meg a családtagjaikat otthon ápoló emberek egy jelentős részének problémáit. A kormány továbbra is több figyelmet és pénzt fordít a saját intézkedéseinek kommunikációjára, mint a probléma valódi megoldására.

A gyermekek otthongondozási díjának bevezetése valóban fontos lépés volt, de önmagában kevés: a kormány még saját állítása szerint is csupán néhány év alatt tervezi a jelenleg százezer forintos összeg minimálbérrel megegyező szintre emelését, miközben ezt már évekkel korábban kellett volna megtenni. Súlyos probléma, hogy a támogatás megítélését meghatározó pontrendszer hibás, mert az továbbra sem felel meg bizonyos értelmi fogyatékosságban és egyéb ritka betegségben szenvedő gyermekek igényeinek. Esetükben ugyanis nem az önállóság jelenti a legnagyobb problémát, hanem a folyamatos orvosi felügyelet szükségessége. Előrelépés ugyanakkor, hogy a kormány a támogatást kiterjeszti a nevelőszülőkre is, azonban erre a magától értetődő lépésre is hónapokat kellett várni.

Szintén jelentős probléma, hogy a felnőtt rokonait otthonápoló emberek számára jutatott támogatás továbbra is csupán 38 ezer forint, és ennek emelését nem is tervezi a kormány.

Ungár Péter
országgyűlési képviselő


     Kiadó: LMP parlamenti frakciója

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.