OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 20. szombat
Ismertető


2019. október 9., szerda 11:26

Az MSZP Országos Központ közleménye
    Budapest, 2019. október 9., szerda (OS) - Rengeteg település maradt háziorvos nélkül a Fidesz miatt

    Szinte már naponta jelennek meg újabb és újabb lesújtó jelentések a magyar egészségügy helyzetéről. Ennek ellenére a Fidesz továbbra sem tesz semmit a helyzet javításáért, pedig már ott tartunk, hogy 402 betöltetlen háziorvosi praxis volt a tavalyi évben, ami miatt több mint 400 ezer ember nem jutott a saját településén ellátáshoz.

Ez a tény is csak alátámasztja azt a statisztikát, amely szerint 10-ből 8 haláleset megelőzhető lenne, ha a betegek időben megfelelő ellátást kapnának.

Az MSZP szerint semmi sem lehet fontosabb az emberi életnél ezért a háziorvosi ellátás tragikus helyzetét azonnal rendezni kell, nem lehet tovább várni a kormányra. A szocialista vezetésű települések ahogy eddig, úgy az októberi önkormányzati választások után is támogatást nyújtanak majd a háziorvosoknak, annak érdekében, hogy senki se maradjon ellátás nélkül.

Október 13-án arról is döntünk, hogy olyan vezetőket akarunk-e településeink élére, akik mindent megtesznek az ott élők egészségéért vagy olyanokat, akik az Orbán-kormánnyal együttműködve megfosztják az embereket az orvosi ellátástól.

     Kiadó: MSZP Országos Központ

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.