OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 18. csütörtök
Ismertető


2019. október 10., csütörtök 10:11

Az Agrárminisztérium közleménye (1. rész)
    Budapest, 2019. október 10., csütörtök (OS) - Újabb külterületi útjavító beruházás a Vidékfejlesztési Program támogatásával

    A Vidékfejlesztési Program keretében jelentős forrás jut a helyi infrastruktúra és a lakosság számára elérhető szolgáltatások fejlesztésére is. A Szank Községi Önkormányzat és a Kiskunmajsai Városi Önkormányzat konzorciumi együttműködésének keretében felújított külterületi út pedig jól példázza a közös munka sikerét – mondta Kis Miklós a projekt ünnepélyes átadóján.

Az államtitkár hangsúlyozta:  A vidéki térségek felzárkóztatását összefogás nélkül nem lehet megvalósítani, amire jó példa Szank és Kiskunmajsa összefogása. A Vidékfejlesztési Program mintegy 120 millió forintos támogatásával megvalósuló beruházásnak köszönhetően nem csak az érintett külterületi út újult meg, hanem beszerzésre került a települések számára egy-egy traktor, és két függesztett gréder is, amelyek segítségével az útszakaszok rendszeres karbantartására nyílik majd lehetősége az önkormányzatoknak.

     Kiadó: Agrárminisztérium

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.