OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 19. péntek
Ismertető


2019. október 11., péntek 10:53

A Demokratikus Koalíció közleménye
    Budapest, 2019. október 11., péntek (OS) -

    Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón a sajtó kérdésére közölte, hogy ez az utolsó év, hogy a kormány utólag kifizeti a kórházi adósságokat. Azt is elmondta, szigorúan ellenőrizni fogják, mi okozta az adósságokat, és könnyen előfordulhat, ha úgy látják jónak, az intézményvezetőt is meneszteni fogják.

A Demokratikus Koalíció tiltakozik a kormány zsarolása ellen. A kórházaknak, a kórházigazgatóknak a gyógyítás, a betegek magas színvonalú ellátása az elsődleges feladatuk és nem a válság menedzselése. A magyar kórházak azonban semmilyen támogatást nem kapnak meg az Orbán-rezsimtől, hiszen az egészségügyi intézmények jóval kevesebb pénzt kapnak az államtól, mint amennyi az elvégzett munkájuk értéke, az adósság ebből származik minden esetben. Az a kormány, amelyik százmilliárdokat költ stadionokra és az ország letérkövezésére, ne fenyegesse a kórházakat és azok vezetőit. Mi, európai magyarok követeljük, hogy nyújtsanak segítséget a kórházaknak, mert a betegek és orvosok sorsa a tét.

Dr. László Imre
országgyűlési képviselő, egészségügyi szakpolitikus, volt kórházigazgató
DK

     Kiadó: Demokratikus Koalíció

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.