OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 18. csütörtök
Ismertető


2019. november 6., szerda 17:38

JAVÍTÁS - OS - A Miniszterelnökség közleménye
    Budapest, 2019. november 6., szerda (OS) - Újabb 964 kistelepülési fejlesztés indul a Magyar Falu Program keretében

    A Magyar Falu Program keretében újabb pályázatok eredményeit tette közzé a Miniszterelnökség. Az óvodák játszóudvar-, udvar- és eszközfejlesztésére, illetve temetők fejlesztésére összesen 964 győztes pályázat kapott 4,69 milliárd forint támogatást.
A kormány az "Óvoda udvar" című alprogram esetén 649 db pályázatot támogat, míg a "Temető fejlesztése" című alprogram keretében 315 nyertest hirdetett. A pályázók mindkét kiírás keretében kimerítették a rendelkezésre álló pályázati keretet.

A nyertes pályázók Ügyfélkapun keresztül kapnak értesítést a döntésről, a Támogatói Okiratok kibocsátása a döntést követő öt napon belül megtörténik. A megítélt támogatási összegek száz százalékának előlegként történő kiutalására november hónapban kerül sor.

A Magyar Falu Program keretében az 5000 lélekszám alatti települések 76 százaléka, azaz 2175 település jutott több mint 45 milliárd forint fejlesztési forráshoz. Négy további pályázat elbírálása még folyamatban van, a települések idén az összes megítélt támogatási forrást megkapják.

A nyertesek listája a kormany.hu (https://www.kormany.hu/hu/miniszterelnokseg/hirek/magyar-falu-program) honlapon elérhető.
     Kiadó: Miniszterelnökség

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.