OS Országos Sajtószolgálat
2019. november 18. hétfő
Ismertető


2019. november 6., szerda 20:17

A Lehet Más a Politika párt (LMP) közleménye
    Budapest, 2019. november 6., szerda (OS) - Ez nem elég: Borkai után egész fideszes csapatának távoznia kell!

    Az LMP álláspontja szerint az a legkevesebb, hogy a korrupciós és szexuális botrányba keveredett Borkai Zsolt lemond.

Határozott meggyőződésünk azonban, hogy mindez nem elég: a győri közgyűlés fideszes tagjainak nyilvánvalóan volt tudomásuk a botrányos ügyekről, így nekik is le kell mondaniuk a mandátumokról. 

Borkai Zsolt lemondásával Győrben új polgármester-választást tartanak: az LMP elkötelezett az ellenzéki összefogás mellett továbbra is, és mint ahogy a többi párt, a mi politikai közösségünk is támogatja az előválasztást, hiszen az idei évben kiderült: egy kifejezetten demokratikus, a politikai teljesítményt erőteljesen facilitáló intézményről beszélünk. 

Az LMP szerint a korrupcióval és elképesztő urizálással tarkított időszak után Győr polgárai olyan vezetőt érdemelnek, aki valóban az ő érdekeiket szolgálja, aki valóban értük dolgozik: legyen az pártpolitikus vagy független civil jelölt. 

Kendernay János, társelnök

Jenei Ferenc, győri elnök

     Kiadó: Lehet Más a Politika párt (LMP)

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.