OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 20. szombat
Ismertető


2019. november 16., szombat 23:50

A Bethlen Gábor Alapítvány közleménye (1. rész)
    Budapest, 2019. november 16., szombat (OS) - Idén is nemzetben gondolkodó és a nemzetért áldozatot vállaló személyeket tüntetett ki alapítványunk

    November 15-én tartotta díjátadó ünnepségét alapítványunk, ezúttal is a Pesti Megyeháza dísztermében. Az est házigazdája, Tarnai Richárd kormánymegbízott köszöntőjét távolléte miatt kurátorunk, Bartos Mónika olvasta föl. Kormánymegbízott úr beszédében külön kiemelte Wass Albertet, akit a közelmúltban nemtelen politikai támadás ért.
Legrangosabb kitüntetésünket, a Bethlen Gábor-díjat idén Halzl József, a Rákóczi Szövetség tiszteletbeli elnöke kapta, méltató beszédet Bíró Zoltán mondott. Halzl József majd harminc éves elnöksége alatt a szövetség rengeteget tett a magyarságtudat erősítéséért a Kárpát-medencében, méltán került a nemzetet szolgáló Bethlen-díjasok közé.
Márton Áron-emlékéremmel Gereben Ferenc szociológust, egyetemi tanárt (méltatta: Szabó András), Milován Sándor politikust, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alapító tagját és tiszteletbeli elnökét (méltatta: Lezsák Sándor), valamint Zika Klára tanárt, szerkesztőt (méltatta: Bakos István), tüntettük ki.
Átadásra került a Székelyföld Jövőjéért ösztöndíj is, melyet idén két székelyföldi diák, Pető Ágnes és Deák Gellért Gedeon nyert el. Őket mentoraik, Székely Róbert és Tanase Dorina mutatták be a jelenlévőknek.
Az eseményt Lezsák Sándor zárta gondolataival, aki külön méltatta a nemzetért áldozatott vállaló kitüntetetteket.
     Kiadó: Bethlen Gábor Alapítvány

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.