OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 20. szombat
Ismertető


2019. november 19., kedd 15:15

Az Állami Számvevőszék közleménye
    Budapest, 2019. november 19., kedd (OS) - Az ÁSZ is hozzájárult a zárszámadás elfogadásához

    Az Országgyűlés elfogadta a 2018-as központi költségvetés végrehajtásáról szóló törvényt. Az Állami Számvevőszék törvényi kötelezettségének eleget téve – ahogy minden évben – elvégezte a tavalyi zárszámadás ellenőrzését és megállapította, hogy a 2018-es költségvetés végrehajtása megfelelt a vonatkozó törvényeknek és előírásoknak.

Domokos László 2019. október 24-én, az Országgyűlés plenáris ülésén kiemelte: az ÁSZ megállapította, hogy a költségvetési intézményrendszer 2018-ban biztosította a közpénzekkel való gazdálkodás szabályszerűségét. Az ÁSZ elnöke rámutatott: Magyarország az Európai Unió tagállamai között a legdinamikusabb gazdaságfehérítést érte el néhány év alatt.

Az Állami Számvevőszék költségvetéssel kapcsolatos ellenőrző és elemző tevékenysége hozzájárul a költségvetési tervezés és végrehajtás átláthatóságához is. A legutóbb 2018-ban nyilvánosságra hozott Open Budget Survey (OBS) nemzetközi felmérés arra a megállapításra jutott, hogy az Állami Számvevőszék kimagaslóan, a fejlett országok átlagos színvonalánál is magasabb szinten látja el feladatait a központi költségvetéssel kapcsolatos kontroll tekintetében.

További információ: https://www.aszhirportal.hu/hu/hirek/az-asz-is-hozzajarult-a-zarszamadas-elfogadasahoz

Horváth Bálint, kommunikációs vezető, ÁSZ
     Kiadó: Állami Számvevőszék

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.


Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.