OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 20. szombat
Ismertető


2019. november 27., szerda 18:53

A Miniszterelnökség közleménye
    Budapest, 2019. november 27., szerda (OS) - Ferenc pápával találkozott Soltész Miklós államtitkár

    A Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára hivatalos római látogatása során november 27-én részt vett a pápa szokásos szerdai általános kihallgatásán a Szent Péter téren.

Soltész Miklós az audienciát követően személyesen is találkozott a Szentatyával, akinek egy, a Magyarország Kormánya támogatásával megújult templomokat bemutató kiadványt adott át. Az államtitkár a pápa ázsiai útján elmondott, a béketeremtés fontosságát hangsúlyozó beszédére utalva elmondta: a magyar kormány azzal tud hozzájárulni a szeretet és a béke civilizációjának építéséhez, ha a közösségeket támogatja. Soltész Miklós hangsúlyozta, hogy a kormány a nemzet szellemi és lelki megújulása szempontjából fontosnak tartja a templomok felújítását, valamint az egyházi közfeladat-ellátást és a gyermeket nevelő családok támogatását. Ennek a politikának már látszanak a gyümölcsei, hiszen az elmúlt években Magyarországon nőtt a házasságkötések száma, az abortuszoké és a válásoké viszont jelentősen csökkent – mondta az államtitkár. "Továbbra is óvjátok az életet és a családokat!" – válaszolta Ferenc pápa, aki örömmel fogadta az államtitkár szavait. Soltész Miklós beszámolt arról is, hogy a 2020 szeptemberében Budapesten megrendezésre kerülő 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus nagy megtiszteltetés és lehetőség Magyarország számára, melyre a magyarok örömmel készülnek.

     Kiadó: Miniszterelnökség

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.