OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 19. péntek
Ismertető


2019. november 28., csütörtök 16:32

A Bátor Tábor Alapítvány közleménye
    Budapest, 2019. november 28., csütörtök (OS) - Tetrischallenge-dzsel ünnepelte 10 000. táborozóját a Bátor Tábor.

    2019 novemberében érkezett meg tízezredik táborozójuk, amit tetrischallenge-dzsel, azaz a tábori kellékek felsorakoztatásával ünnepelt meg az idén nagykorúvá vált, 18 éve működő alapítvány. A képpel üzenik, hogy minden egyes daganatos és krónikus betegséggel küzdő kis beteget millió élmény vár a hatvani bázisukon, ahol akár fél kézzel íjászkodhatnak, nem számít, ha kerekesszékben ülnek, mert azzal is felfedezhetik a magaskötélpályát, vagy a mankót eldobva önkéntesek segítségével rophatják a tábortáncot megannyi sorstársukkal. A táborozók úgy emlékeznek vissza az ott töltött napokra, mint "esély" és "újjászületés", a hosszú kórházi kezelések után "egy sziget, ahova a hajótörött kiúszik".
A közösség ereje meghatározó számukra, egy idei akadémiai kutatás azt is kimutatta, hogy a táborozók felnőttkorukban is a tábor hatásának tulajdonítják, hogy elfogadják a sokféleséget, képesek önfeledten megélni a pillanatot, és kitartóan állnak az életben felmerülő nehézségekhez. A szervezet 2015 óta a játék gyógyító erejét már a kórházakba is elviszi, hogy az ott küzdő hősöknek is megmutathassák: a felhők fölött mindig süt a nap. Az alapítvány programjai ingyenesek, minden kiadásukat magánszemélyek és vállalkozások támogatásából fedezik. Havi rendszeres adományával bárki segíthet nekik, hogy ígéretet tehessenek a következő 10 000 táborozónak is, hogy a tábor kapui mindig nyitva állnak majd. https://www.facebook.com/batortabor
    
     Kiadó: Bátor Tábor Alapítvány

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.