OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 19. péntek
Ismertető


2019. december 12., csütörtök 19:26

A Kisemmizettek Érdekvédelmi Egyesületének közleménye (1. rész)
    Budapest, 2019. december 12., csütörtök (OS) - A Kisemmizettek Érdekvédelmi Egyesülete Felhívása.

    Egyesületünk 2019. november 5.-én kiadott egy Tiltakozást, melyet egyrészt Mti-OS közleményként is megjelentettünk, és a KAS / Konrad-Adenauer-Stiftung  részére is megküldtünk. Ebben tiltakoztunk az ellen, hogy egyesek a KAS nevét felhasználva, tudományos körítéssel, rendszeresen úgymond "Konferenciákat" rendezgetnek, a Gellért Szállóban és más helyszíneken is, és itt mindig mélyen sajnálkoznak azon, hogy milyen szörnyű volt a kommunizmus rémuralma. Ezt azonban nem azért csinálják, mintha az áldozatok, vagy a leszármazók szomorú mai helyzetén bármit is változtatni akarnának, a konferenciázgatás elsődleges célja, hogy levezessék a nép és az áldozatok elégedetlenségét. Ehhez a KAS a nevét és az anyagi támogatását adja, ez sajnos ma egy tény.
Sok áldozatnak eközben napi megélhetési gondja van, mivel nevetséges járadékokat fizet az állam. Erről persze mélyen hallgatnak az itteni, a KAS-t megkereső és tőlük pénzt kéregető figurák.
Egyesületünk most úgy döntött, e korábbi Tiltakozásunkat jelen Felhívásban nyomatékosítja, és lényeges dolgokkal kiegészíti.
A Felhívás címzettje közvetlenül maga a KAS - Konrad-Adenauer-Stiftung. Egyrészt azt kérjük a német Alapítványtól, vonja vissza hozzájárulását, ne lehessen itt konferenciázgatni a Gellért Szállóban, vagy máshol, az ő nevüket felhasználva, miközben az érintettek, az áldozatok nyomorognak.
/folytatás a 2. részben/

     Kiadó: Kisemmizettek Érdekvédelmi Egyesülete

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.