OS Országos Sajtószolgálat
2020. január 18. szombat
Ismertető


2020. január 9., csütörtök 12:20

A Demokratikus Koalíció közleménye
    Budapest, 2020. január 9., csütörtök (OS) - Összeomlás előtt áll a Magyar Posta

    A Békés megyei Battonyán egyszerre mondott fel az összes postás, mert megelégelték az egyre sokasodó többletfeladatokat. Pár napja egy szörnyű tragédia hívta fel a figyelmet ugyanarra, mint a mostani tömeges felmondás: a Magyar Posta nem becsüli meg a dolgozóit, a rossz fizetésekhez pedig hónapról hónapra egyre rosszabb munkakörülmények társulnak.

A Demokratikus Koalíció szerint összeomlás előtt áll a Magyar Posta: az egyre rosszabb és megbízhatatlanabb szolgáltatás hátterében kisemmizett dolgozók mindennapi küszködése áll. A DK szerint a kormány a felelős azért, ha valahol összeomlik a postai szolgáltatás: ma a battonyaiak nem tudják, hogy hogyan fogják megkapni a leveleiket, csomagjaikat, de ez az ország bármely más pontján, bármely településén is bármikor bekövetkezhet. A DK szerint az Orbán-kormány már az ország alapvető működtetésére is képtelen, ha tehetetlenül nézi végig a Magyar Posta összeomlását. Azonnali beavatkozásra van szükség, nem fordulhat elő, hogy a battonyaiak nem kapják meg a leveleiket, számláikat, csomagjaikat!

Kasuba István
a DK Békés 4. választókerületi elnöke

     Kiadó: Demokratikus Koalíció

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.