OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 20. szombat
Ismertető


2020. január 9., csütörtök 15:51

A Magyar Iszlám Jogvédő Egyesület közleménye (1. rész)
    Budapest, 2020. január 9., csütörtök (OS) - A Magyar Iszlám Jogvédő Egyesület évértékelője a 2019-es évre vonatkozóan

    Egyesületünk 2019-ben sikeresen bővítette tagságát és tevékenységi körét. Az iszlámmal és a muszlimokkal kapcsolatos előítéletek ellenére egyre szélesebb körben ismernek meg minket és fordulnak hozzánk segítségért.

Ennek keretében 2019-ben négy nemzetközi konferencián képviseltette magát a MIJE, az Európai Unió, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet, valamint az olasz Iszlám Vallási Közösség szervezésében. Ezek fő témája az iszlamofóbia jelensége volt, mely a muszlimellenes gyűlölet különböző megnyilvánulási formáinak gyűjtőfogalma. A valláskritika tudományosan megalapozott művelése fontos terület, azonban sajnálatos módon számos áltudományos nézet is a közbeszéd részévé vált, melyeket egyes közéleti szereplők, politikusok is hangoztatnak. A média kiegyensúlyozott tájékoztatási kötelezettségére és a kirekesztő tartalom tilalmára tekintettel megtettük a szükséges lépéseket, illetve a kormányzatnak is eljuttattuk a nemzetközi ajánlásokon alapuló javaslatainkat.

     Kiadó: Magyar Iszlám Jogvédő Egyesület

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.