OS Országos Sajtószolgálat
2020. szeptember 25. péntek
Ismertető


2020. január 9., csütörtök 15:52

A Magyar Iszlám Jogvédő Egyesület közleménye (2. rész)
    Budapest, 2020. január 9., csütörtök (OS) - A Magyar Iszlám Jogvédő Egyesület évértékelője a 2019-es évre vonatkozóan

    Elindítottuk honlapunkat is, ahol lehetőség van a muszlimokat ért atrocitások anonim jelentésére. A tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy az érintettek sokszor nincsenek tisztában a jogaikkal, illetve nem mernek a hatóságokhoz fordulni. Ezt jelzi az is, hogy a rendőrség által az EBESZ-nek eljuttatott statisztikai közlés alapján 2018-ban mindössze 194 gyűlölet-bűncselekményt regisztráltak hivatalosan. További probléma, hogy ezeket a számokat nem osztályozzák a gyűlölet motivációja alapján, így nem lehet tudni, hogy például hány esetben volt a cselekmény motivációja az áldozat neme, származása, bőrszíne vagy vallása. Egyéb szervezetek 25 incidenst jelentettek az EBESZ-nek, ebből 2 eset irányult muszlim nők ellen, ami magas látenciára utal.

A fentiek orvoslására az említett javaslatok és az internetes jelenlét mellett csoportos foglalkozásokon is részt vettünk más jogvédő szervezetekkel közösen, melyeket idén is tervezünk folytatni.  
A gyűlöletcselekmények visszaszorítása, az intézményi bizalom erősítése, a racionális társadalmi diskurzus és az emberi méltóságot, illetve a vallásszabadságot tiszteletben tartó politikai vitakultúra mindannyiunk érdeke, így a jövőben is ennek fényében folytatjuk tovább tevékenységünket.

     Kiadó: Magyar Iszlám Jogvédő Egyesület

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.