OS Országos Sajtószolgálat
2020. május 30. szombat
Ismertető


2020. január 31., péntek 13:13

A Legfőbb Ügyészség közleménye (2. rész)
    Budapest, 2020. január 31., péntek (OS) -

        A szervezetek jó munkakapcsolatát mutatja, hogy a magyar ügyészség minden OLAF igazságügyi ajánlásra vagy elrendelte a nyomozást, vagy ha már volt az ügyben folyamatban nyomozás, akkor a nyomozás keretében értékelték azt.
     A hazai nyomozások eredményességét igazolja, hogy az OLAF 2018-as éves jelentése szerint a magyar ügyészség az uniós átlagot (36%) lényegesen meghaladóan emel vádat az OLAF igazságügyi ajánlásaival érintett ügyekben (45%).
     További pozitív irányú változás, hogy az OLAF igazságügyi ajánlásainak száma az utóbbi években folyamatosan csökkent. Míg 2015-2016-ban tíz-tíz, 2017-ben hat, 2018-ban négy, 2019-ben pedig két ajánlás érkezett. Ez utóbbi két ajánlás egy folyamatban lévő nyomozást érint, amely ügyben, az OLAF és más uniós országok részvételével, korábban már közös nyomozócsoport állt fel.
A találkozón a felek megerősítették, hogy az uniós pénzeket érintő bűnügyi visszaélések kapcsán a szervezetek közötti hatékony információcserét és együttműködést továbbra is kiemelten fontosnak tartják. Emellett megállapodtak abban, hogy az eddig is jól működő szakmai kapcsolat további elmélyítése érdekében együttműködési megállapodást dolgoznak ki.

     Kiadó: Legfőbb Ügyészség

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.