OS Országos Sajtószolgálat
2020. február 29. szombat
Ismertető


2020. február 10., hétfő 12:29

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) közleménye
    Budapest, 2020. február 10., hétfő (OS) -

    A közös élet alapja a szeretet, a társadalomé pedig a család. A most induló Házasság hete ismételten alkalmat teremt mindannyiunknak, hogy a hétköznapokban olyan sokszor természetesnek vett, egy férfi és egy nő között – a nyilvánosság előtt kimondott kölcsönös elköteleződésben – létrejövő szeretetközösséget úgy szemléljük, mint egy olyan megtartó erőt, amely képessé tesz minket a boldogságra és kiteljesedésre. Számunkra különösen örömteli az a tény, hogy egyre több fiatal házasságban képzeli el a jövőjét – éppen ezért történhetett meg, hogy a rendszerváltás óta 2019-ben volt a legtöbb esküvő hazánkban. Mindemellett folyamatosan csökken a válások és az abortuszok száma is. Nyilvánvalóan ez az egyedüli út, hogy a demográfiai válságot elkerülhessük, s az is bizonyos, hogy ezek az eredmények a kereszténydemokrata kormányzás erőfeszítésének köszönhetők. Kívánjuk minden honfitársunknak, hogy minél előbb megtalálják egyéni boldogságukat egy igaz társ mellett! Mi politikusok pedig továbbra is azon leszünk, hogy minden állami eszközzel segíthessük őket közös útjukon!

Juhász Hajnalka
a KDNP alelnöke
     Kiadó: Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP)

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.