OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 19. péntek
Ismertető


2020. február 11., kedd 14:05

Az MSZP Országos Központjának közleménye (1. rész)
    Budapest, 2020. február 11., kedd (OS) - Mi kell még az ügyészségnek, ha már a vér sem elég?

    Az egész országot felkavaró hírként került a hazai sajtóba Orosz Bernadett félholtra verésének esete. Amint azt a lapok is megírták, a hatgyermekes édesanyát a tavalyi év novemberében terrorizálta párja, egy nyugalmazott alezredes a bujáki katonai létesítményben tartott rendezvény helyszínén. Az ütlegelések következtében Bernadett arca gyakorlatilag a felismerhetetlenségig eltorzult: arccsontja több helyen eltört, füle szétszakadt, és a dobhártyája is megsérült.

A brutális támadás áldozatául esett nő a történtek óta a kapcsolaton belüli erőszak elleni küzdelemnek szenteli szabadideje jelentős részét és mindent megtesz annak érdekében, hogy ez mással ne fordulhasson elő. A nyilvánosság széles körű tájékoztatása mellett felvette a kapcsolatot Gurmai Zitával, az MSZP esélyegyenlőségi küzdelmekre szakosodott politikusával. Az MSZP frakcióvezető-helyettese többek között abban is segítséget nyújtott az áldozatnak, hogy írásbeli kérdéssel fordult a legfőbb ügyészhez. A Polt Péterhez intézett kérdések elsősorban azt feszegették, miként lehetséges az, hogy az elkövető nemcsak szabadlábon van, de gyakorlatilag semmi nem akadályozza abban, hogy ismét erőszakoskodjon. Az egyetlen hatósági intézkedés egy távoltartási végzés kibocsátása volt, ami valójában semmire nem nyújt garanciát.

     Kiadó: MSZP Országos Központ

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.