OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 20. szombat
Ismertető


2020. február 12., szerda 13:51

A Joint Venture Szövetség közleménye (1. rész)
    Budapest, 2020. február 12., szerda (OS) - Csúcsidőben több mint 10 ezer ember dolgozik majd Paks II. megépítésénél

        Paks II. nélkül nem lehetne elérni a klímavédelmi célkitűzéseket. A tervek szerint 2021 szeptemberében kezdődhet meg a Paks II. Atomerőmű főépületének építése. Az új blokkok visszahozzák a befektetett összeget és profitot is termelnek majd – mondta Süli János miniszter a Joint Venture Szövetség és együttműködő partnerei által szervezett vállalatvezetői fórumon
     Idén júniusban kerül benyújtásra a létesítési engedélykérelem a hatóságok felé, melyek véleményezésére – nemzetközi szakértők bevonásával - az Országos Atomenergia Hivatalnak (OAH) 15 hónapja van. Leghamarabb tehát 2021 szeptemberében kaphat létesítési engedélyt a főépület, azonban a földmunkákat a szükséges jogszabály-módosítást követően hónapokkal korábban el lehetne kezdeni. A magyar kivitelezők Roszatom általi kiválasztására versenyeztetés útján kerül sor. Mindezt természetesen a nukleáris iparban érvényes elvárások és előírások mentén tervezik megvalósítani."Kiforrott és kipróbáltrendszerek, technológiák segítik, hogy a két új paksi blokk, (a meglévőkhöz hasonlóan) a világ élvonalába kerüljön" – mondta Süli János emlékeztetve, hogy Paks II. blokkvezérlő berendezését a Framatome SAS–Siemens AG konzorcium szállítja, a turbinatendert pedig a GE Hungary Kft. az Alstommal közösen nyerte meg.

     Kiadó: Joint Venture Szövetség

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.