OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 16. kedd
Ismertető


2020. március 24., kedd 13:06

A Demokratikus Koalíció közleménye
    Budapest, 2020. március 24., kedd (OS) - Minden beteget ellátó egészségügyi dolgozó kapjon speciális maszkot! - Orbán Viktor beismerte, hogy nem mondtak igazat a kórházi dolgozók védelméről

    Orbán Viktor hétfő délelőtti sajtótájékoztatóján ismertette, hogy ezentúl minden, intenzív ágy mellett dolgozó orvos és ápoló speciális maszkot kap, a nem intenzív osztályon dolgozók pedig sebészi maszkot, amiről köztudott, hogy a vírus elleni védekezésre abszolút alkalmatlan.

A Demokratikus Koalíció felhívja a kormány figyelmét, hogy minden betegeket ellátó egészségügyi dolgozó – beleértve a háziorvosokat is – kiemelten veszélyeztetett, ezért mindegyiküknek haladéktalanul szüksége van a speciális felszerelésre! Ezen kívül pedig arra is emlékeztetünk, hogy a miniszterelnök önmagával került ellentmondásba, hiszen eddig folyamatosan azt hangoztatták, hogy a speciális védőfelszerelések már rendelkezésre állnak, most azonban kiderült, hogy csak most fogják megkapni ezeket. Az emberek élete nem játék, felelősségteljes és átgondolt döntésekre, hatékony védelemre van szükség a vírus elleni védekezésben!

Dr. Komáromi Zoltán

A DK egészségügyi szakpolitikusa, háziorvos
     Kiadó: Demokratikus Koalíció

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.