OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 18. csütörtök
Ismertető


2020. március 26., csütörtök 11:29

A Demokratikus Koalíció közleménye
    Budapest, 2020. március 26., csütörtök (OS) - A vészhelyzetre hivatkozva egy durvább rabszolgatörvényt akarnak összerakni - Egyeztessen a kormány a szakszervezetekkel is!

    A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége egy többpontos javaslatcsomagot nyújtott be a kormánynak, amely nem más, mint a rabszolgatörvény sokkal durvább verziója. Ráadásul a Magyar Szakszervezeti Szövetség szerint a munkavállalókkal senki sem egyeztetett, pedig ez a javaslatcsomag lehetővé tenné a totális kizsigerelésüket. Ugyanis, ha a munkaadó érdekei úgy kívánják, akkor a dolgozó évekig nem mehetne szabadságra, és szó nélkül tehetnének utcára embereket.

A Demokratikus Koalíció szerint felháborító, hogy a koronavírus-járvány okozta rendkívüli helyzetet arra használná fel a kormány, hogy bevezessen egy eddiginél is durvább rabszolgatörvényt. Az emberek élete nem játék, a munkavállalókat nem zsigerelhetik ki még a veszélyhelyzetre hivatkozva sem! Azonnali egyeztetésekre, józan döntésekre és a munkahelyek, dolgozók védelmére van most szükség, nem megfélemlítésre és a feszültség gerjesztésére.

Nemes Gábor
A Demokratikus Koalíció szakszervezeti és foglalkoztatáspolitikai szakpolitikusa
    
     Kiadó: Demokratikus Koalíció

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.