OS Országos Sajtószolgálat
2020. május 30. szombat
Ismertető


2020. május 21., csütörtök 13:08

Az LMP parlamenti frakciójának közleménye
    Budapest, 2020. május 21., csütörtök (OS) - Az LMP benyújtja a műanyagok betiltásáról szóló fideszes törvényjavaslatot

        Schmuck Erzsébet, az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának LMP-s elnöke benyújtja a Fidesz-kormány által visszavont, műanyagok betiltására vonatkozó törvényjavaslatot. A kormány május elején a veszélyhelyzet csúcsán adta be a javaslatot, amit most visszavont. A munkahelyek védelmével indokolja ezt a lépést. Két hete miért nem tudta ezt a kormány? Hogyan készítenek elő egy törvény-javaslatot, ha nem mérik fel annak társadalmi és gazdasági hatásait. Ez a törvény  lassan két éve készül, a kormány húzza-vonja. Eddig arra hivatkozott, hogy a gazdasági szereplőkkel kell egyeztetnie.
     Az ökológiai válság közepén vagyunk, ezért a lehető leggyorsabban meg kell hoznunk azokat a döntéseket, melyek segítségével csökkenthetjük természeti környezetünk terhelését, és az egyszer használatos műanyagok kivezetése kétségtelenül egy ilyen sürgető lépés. Nem a környezetre és az egészségünkre káros tevékenységeket kell megmenteni, hanem átállítani a csomagolóanyag gyártást fenntartható termékekre. Ha a kormánynak fontos lenne a környezet védelme, akkor már régen megtette volna ezt a lépést.

Schmuck Erzsébet,
a Fenntartható fejlődés bizottság elnöke
az LMP társelnöke

     Kiadó: LMP parlamenti frakciója

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.