OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 19. péntek
Ismertető


2020. május 22., péntek 14:20

Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatalának közleménye (1. rész)
    Budapest, 2020. május 22., péntek (OS) -

    A Lánchíd felújítása továbbra is prioritás, de a járvány új helyzetet teremtett

Fürjes Balázs, a kormány stadiontúlárazásokért, valamint Vitézy Dávidért felelős államtitkára úgy látszik, új feladatot kapott: a főpolgármesterrel való levelezésért felelős főbürokrata lett.
Az új funkciója összefügghet azzal, hogy a régit nem látta el. Hiszen Budapest az államtitkártól - akinek névjegykártyája szerint mégiscsak a főváros fejlesztése lenne a dolga - a járvány elleni védekezéshez néhány Twitter-bejegyzésen kívül semmit nem kapott. Asszisztált viszont az államtitkár úr az önkormányzatokat, benne a fővárost érintő elvonásokhoz, az egyeztetések és a párbeszéd teljes hiányához, a kormány által tett ígéretek be nem tartásához. Asszisztált ahhoz is, hogy a kormányhivatal megtiltotta a fővárosi idősotthonokba visszaküldött beteget szűrését, és ahhoz sem volt egy szava sem, hogy a Fővárosi Önkormányzat a mai napig nem kapta meg a kormánytól a fertőzésre vonatkozó, többször kért adatokat. Fürjes államtitkárnak a budapesti járványhelyzetben mutatott hozzáállására illenek a miniszterelnök szavai: ha segíteni nem akar, legalább ne ártson.

     Kiadó: Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.