OS Országos Sajtószolgálat
2024. április 19. péntek
Ismertető


2020. május 26., kedd 12:23

A Társaság a Szabadságjogokért közleménye
    Budapest, 2020. május 26., kedd (OS) - Jogsértően tiltottak ki újságírókat a Parlamentből

        Az Országgyűlés elnöke a sajtószabadságot sértő döntést hozott, amikor újságírókat tiltott ki a Parlamentből 2016 tavaszán – mondta ki az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) abban az ügyben, amelyben a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) hat újságírót képviselt.
     Az ítélet szerint a házelnök döntése nem tartalmazta a szükséges, a szólásszabadság védelmét szolgáló eljárási garanciákat. Kövér László a kitiltás előtt nem vette figyelembe a döntés potenciális következményeit, illetve az újságírók tudósításának fontosságát. A kitiltott újságírók semmilyen formában nem vehettek részt az eljárásban, hiszen arról csak utólag, a főszerkesztőjüknek küldött levélből értesültek. Az is jogsértő volt, hogy a kitiltott újságírók sem a házelnöki döntésből, sem a szabályozásból nem tudhatták, hogy pontosan meddig nem léphetnek be újra a Parlamentbe, későbbi regisztrációs kérelmeikre semmilyen választ nem kaptak. Mindezen felül az újságíróknak semmilyen jogorvoslati lehetőségük nem volt.
     A döntés azért is különösen fontos, mert az eset óta még súlyosabb korlátozásnak vetették alá a Parlamentben és a Képviselői Irodaházban dolgozó újságírókat, holott az országgyűlési képviselőknek mindenkor számot kell adniuk arról, hogyan végzik munkájukat. "Az újságírók önkényes kitiltásának véget kell vetni" – mondta Dojcsák Dalma, a TASZ jogásza.

     Kiadó: Társaság a Szabadságjogokért

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Az Országos Sajtószolgálatról
Az Országos Sajtószolgálat (OS) politikai, társadalmi, kulturális és különböző civil szervezetek, valamint közéleti szereplők közleményeit, állásfoglalásait közli. Az OS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.